Fülgyulladás

A fülgyulladás a fül baktérium vagy vírus által okozott gennyes gyulladása. Gyakrabban jelentkezik kisgyerekeknél, hiszen az ő hallójáratuk rövidebb, de felnőtteknél is előfordul. A megbetegedés ősszel és télen jellemzőbb.

A fülgyulladás általában úgy alakul ki, hogy a felső légutak megbetegedése, gyulladása terjed át a fülre.

Ezért megelőzésében nagyon fontos szerepe van az alapos orrfújásnak, kisebb gyerekek esetében az orrporszívózásnak. Megkülönböztetünk egymástól hurutos és gennyes gyulladásokat.

Fülgyulladás kezdeti tünetei

A fülgyulladás első tünetei általában a felső légúti megbetegedés kialakulása után jelentkeznek. (Ez lehet mandulagyulladás, garatgyulladás vagy nátha.) A legfontosabb tünet természetesen a fülfájás, amely először inkább nyugalmi állapotban (tehát lefekvés után) jelentkezik.

A fájdalom jellegét tekintve lehet sajgó vagy lüktető, a betegség előrehaladásával párhuzamosan erősödik. Ezen kívül gyakori kísérőtünet a láz, illetve az ezzel járó rossz közérzet, ritkábban, de jelentkezhet hányás és hasmenés is. Csecsemőknél is előfordulhat fülgyulladás, a vigasztalhatatlan sírás, étvágytalanság és a fül gyakori piszkálása fülgyulladásra utal.

Felfakadhat a fül

Ha túl sokáig húzzuk az orvos meglátogatását, előfordulhat, hogy a fül felfakad. Ugyanis a fül fájdalmát fülgyulladás esetén a dobüregben összegyűlt genny okozza, amely egy bizonyos mennyiség fölött akkora nyomást vált ki, hogy átszakítja a dobhártyát, és kifolyik a fülből és az orrból.

Ezt azért nem érdemes megvárni, mert viszonylag nagy lyukat üt, és heggel gyógyul – ezt váltja ki egyébként az orvos által elvégzett felszúrás, amely során csak egy apró metszést ejtenek a dobhártyán, ez majdnem hegmentesen gyógyul.


close